A MI DALUNK | EGYEDI, SZEMÉLYRESZÓLÓ DALSZERZÉS A UNIQUE EGYÜTTESSEL

Elkészítjük Neked vagy Nektek azt a dalt, ami szövegben is és zeneileg is csak Rád vagy Rátok jellemző! Mit jelent ez?

A foglalkozást megelőzően támpontokat fogunk kérni Tőled, mind a zenét, mind a szöveget illetően, hogy a stúdióban való találkozásunkkor már, a lehető legszemélyesebb, leginkább a célnak megfelelő dalvázlattal várhassunk Téged/ Titeket.

Így a munkafolyamat elején szükségünk lesz iránymutatásképpen kedvenc dalokra, hangulatokra, előadókra, stílusokra, amik mentén mi már előre dolgozhatunk zeneileg, illetve olyan személyes, rátok jellemző történetekre, versekre, tudnivalókra, infókra, amiket mi azonnal továbbítunk profi szövegírónknak, Major Eszternek. Ezt az egyeztetést telefonon, vagy e-mailben is megejthetjük, attól függően, mi kényelmes számotokra, vagy mi az ami leginkább célravezető.

Az élményprogramon hárman (Ádám, Gabi, Eszter) fogunk Téged/ Titeket egy dalvázlattal várni amit úgy fogunk együtt véglegesíteni, hogy az igényeiteknek, a készülő mű leginkább megfeleljen.

A dal fődallamát Te is felénekelheted, amihez – ha szükséges -, szívesen nyújt Gabi szakmai segítséget, ha szeretnéd Gabi énekli fel, illetve arra is van lehetőség, hogy közösen énekeljétek fel, egyedi logika szerint. Ha Te szeretnéd elénekelni a dalt, segítünk lelazulni, megtalálni a célnak leginkább megfelelő előadásmódot illetve, hogy a legjobb formádat hozd ki magadból!

Ezt a programot azoknak szánjuk, akik vagy szeretnék meglepni saját magukat, szeretteiket, ismerőseiket, kollégáikat meglepni valami teljesen egyedi és személyes zenei élménnyel, ami csak Rád, vagy Rátok jellemző.

Ajánljuk pároknak Valentin napra, esküvőre, évfordulóra, kisbaba érkezése alkalmából, de nagyobb baráti társaságok „himnusza” vagy céges „indulódalok” is készültek már stúdiónkban.

A közösen elkészített, felénekelt dalt rögzítjük és némi utómunka után az eseményt követő pár napon belül e-mailen megküldjük Neked MP3 formátumban, egy közös fotóval együtt, amennyiben szeretnéd.

Az esemény 1,5 – 2 órás, a programon hármunkon (Ádám, Gabi, Eszter) kívül, legfeljebb 2 fő vehet részt.

Garantáltan egyedi, unikális zenei élményben lesz része mind annak, aki életre hívja a dalt és végigkísér minket az alkotás folyamatán és annak is, aki a dal címzettje lesz.

A Mi Dalunk | Egyedi, személyreszóló dalszerzés a Unique együttessel185.000 Ft

ÉRDEKLŐDÉS